Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉKFARKÚ HALFARKAS

2009.10.05

http://eletmod.transindex.ro/images/__leo/cikkek/cikkek_30587.jpg

(Stercorarius Briss., a hosszú szárnyú uszók rendjébe, a sirályfélék családjába tartozó madárnem, mely nevét ragadozó természetéről nyerte. Csőre töve viaszhártyával ellátott, ez alatt a csőr közepe előtt vannak az orrlyukak. Az első evező toll a leghosszabb, a fark ékidomu, 12 tollas. A csüd a középső ujjnál hosszabb. É.-i vidékeken élnek. hat faja közül hazánkban eddig csak kettő ismeretes, u. m. a St. pomarinus Temm (Lestris ppomarinus), hazánkba csak ritkán, télen és ősszel látogat el; és a St. parasiticus Temm (Lestris parasiticus). Nálunk csak őszkor fordul meg.

 
Milyen állat a halfarkas? 
 
madár 
 
A halfarkasfélék (Stercorariidae) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe tartozó családja. 1 nem és 7 faj tartozik a családba. Egyes rendszerek két nembe a Stercorarius és a Catharacta sorolják a családot.

Az ékfarkú halfarkas az északi-sarkkör szélességén és annak közelében költ. Fészkelőhelyei Alaszkától kezdve Kanada sarkköri területein, Grönlandon és Észak-Európán át egészen Kelet-Szibériáig megtalálhatók. A telet főként a déli féltekén tölti a tengereken.

Megjelenése

A madár hossza 41–46 centiméter, szárnyfesztávolsága 110–125 centiméter, testtömege 300–645 gramm. A felnőtt madár hátoldala sötétbarna, hasoldala túlnyomórészt barna. Két színváltozata létezik: egy világosabb és egy sötétebb árnyalatú, valamint számtalan átmeneti forma. A szárnyakon világosabb foltok láthatók. A két középső kormánytoll hosszabb a többinél, vége hegyes és a költési szezon vége felé gyakran eltörik. A fiatal madár tollazata sötétbarna, a szárnyán világosabb rajzolat található. A meghosszabbodott középső faroktollak hiányoznak.

Életmódja 

A költési szezont kivéve túlnyomórészt magányos, de ekkor is csak a párját tűri meg a revírterületén. Tápláléka halakból, madarakból, tojásokból, rovarokból, emlősökből és bogyókból áll. Sokat kalózkodik. E madár 18 évig is élhet.

Szaporodása 

Az ivarérettséget 4–5 évesen éri el. A költési szezon május-július között van. Évente egyszer költ. Egy fészekaljban 1–3, többnyire 2 zöld vagy barna sötétbarnán pettyezett tojás található. A tojásokon mindkét szülő 25–28 napig felváltva kotlik. A fiatal madarak 25–30 napos korukban repülnek ki.

Halfarkas.


Halfarkas


 Testük erőteljes, fejük kicsiny. Aránylag rövid csőrük erős és vastag, csupán a hegye van oldalt összenyomva; a felső káva töve viaszhártyával van borítva, míg boltozott orma szegletesen kiszögelő. Csűdjük középmagas, aránylag rövid ujjaik tökéletes úszóhártyákkal bírnak és erősen görbített, élesszélű, hegyes karmokkal fegyverzettek. Nagy, hosszú, keskeny és hegyes szárnyukban az első evező a leghosszabb. A 12 kormánytollból álló fark középhosszú és a két középső farktoll meghosszabbodott. Tollazatuk sűrű és tömött, a test alsó oldalán prémszerű. Színezetük komorbarna és ez az alapszín az öregeknél csak ritkábban, de a fiataloknál gyakrabban világosabb részeket is mutat.

 A halfarkasok főleg a hidegebb sarkvidéki tájakon élnek és pedig 4 fajuk az északi, 3 fajuk a déli sark körül; leggyakrabban a nyilt tengeren járnak és csak a költés ideje alatt tartózkodnak a szárazföld vagy a szigetek partjain. Vízszintesen tartott testtel gyorsan és ügyesen járkálnak a földön, egyes fajok csaknem oly ügyesen, mint a gázlók, de azért többet repülnek, mint úsznak vagy járnak és pedig az összes sirályféléktől elütő módon. Röptük merész és rendkívül változatos, csodás fordulatokkal gazdag, gyakran suhanó és szitáló. Hangjuk kellemetlen rikácsolás és krekegés, illetve a fiataloké halk csipogás. Érzékeik élességében túlszárnyalják rokonaikat, éppoly mértékben, mint ahogy bátorság és vakmerőségben is felülmúlják őket. Valódi ragadozók módjára minden gyengébb állatra rávetik magukat és mint élősdi rablók addig zaklatják és gyötrik a madarakat, míg azok szorongattatásukban a zsákmányt el nem ejtik.

 Fészkük elhelyezésére kerek mélyedést kaparnak a homokba vagy a tundra mohatakarójába s ebbe az egyszerű fészekbe rakják két tojásukat, melyeken a hím és nőstény egymást felváltva, a legnagyobb odaadással kotlik és minden közeledő ellenséggel szemben bátran védelmez. A fiókákat eleinte félig megemésztett és begyükből visszaöklendett eledellel, később durvább hússzeletekkel etetik.

 Az északi népek a halfarkasok tojásait is szedik étkezés céljára, és mivel egyéb hasznot azonban nem húzhatnak e madarakból, mint kártékony állatokat, minden rendelkezésre álló eszközzel üldözik őket.

 A nagyobb halfarkasokat a Megalestris Bp., a kisebbeket a Stercorarius Briss. nemzetségbe soroljuk.

 A nagy halfarkas (Megalestris catarrhactes L.)

 [Régi neve : Stercorarius skua Brünn.]

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1409458913&sid=1288353346http://mek.niif.hu/03400/03408/html/1352.htmlhttp://eletmod.transindex.ro/?hir=11629

 

Nagy halfarkas (Megalestris catarrhactes L.).

 Az alcsalád legkiválóbb faja, majdnem akkora, mint a holló. Hossza 57, kiterjesztett szárnymérete 146, szárnya 43, farka 17 cm. A középső farktollak csapott végűek, tehát szögletben végződnek és csak kissé hosszabbak a többinél. Úgy az öregek, mint a fiatalok tollazata fölül szürkésbarna, alul pedig világosabb alapon vörhenyessel és halványszürkével, hosszanti irányban sávozott; a sötét evezőtollak tövén fehér folt látszik. Szeme vörösbarna; a csőr töve ólomszürke, a hegye fekete; lába feketésszürke.

 A nagy halfarkas hazája az északi szélesség 60 és 70 foka között terül el. Európában a Farői-, Orkney- és Shetland-szigeteket, valamint a Hebridákat és Izlandot lakja, és egyesek télen innen kóborolnak el az angol, német, holland és francia partokig, többségük azonban télen át is északi hazájában marad, és a be nem fagyott tengeren keresi táplálékát.

 A nagyobbfajú sirályoktól mozdulatainak változatosságában, fürgeségében és ügyességében különbözik.

 Hangja mély „aah, ach”-nak, vagy érdes és nyers „jiá”-nak hangzik, ellenségét pedig mély „hó” kiáltással támadja meg. A tenger legfélelmetesebb madara, amely semmiféle más madárral nem él barátságban, és bár a többiek valamennyien gyűlölik is, de csak a legbátrabbak merik megtámadni. Hogy vakmerősége milyen hatással van a többi madarakra, kitűnik abból, hogy még a legerősebb és legnagyobb tengeri madarak is, melyek erőben látszólag túlszárnyalják, már messziről félve kitérnek előle. Mozgékonysága állandó falánkságának a következménye, s ameddig repül: addig vadászik is. Csak ha nem lát közelében más madarat,

 akkor határozza el magát, hogy maga lásson a vadászat után; rácsapkod a halakra, a parton idestova szaladgálva összeszedi mindazt, mit az ár kivetett, vagy a szárazföldön férgeket és rovarokat szedeget, – de mihelyt a távolban valamely egyéb tengeri húsevő madarat pillant meg, azonnal feléje siet, megfigyeli és megvárja, míg zsákmányra tesz szert, mire odasuhan, és épp oly erővel és ügyességgel, épp oly bátorsággal, mint szemtelenséggel, ragadozó módjára veti magát reá, s addig zaklatja és sanyargatja, míg áldozata fogott zsákmányát ki nem öklendi, vagy önként oda nem veti. Néha magát a madarat is hatalmába keríti. A madárhegyeken költő madarak fészkeit kíméletlenül fosztogatja, amennyiben a fészkekben lévő tojásokat és fiókákat saját fiókáinak hurcolja el. Támadásainál a megfigyelők szerint rendszerint csőrét használja, némelykor azonban éles karmait is igénybe veszi.

  Május közepén felkeresik a hegyek fennsíkján vagy a hegygerincek füves és mohás lejtőin levő fészkelő helyeiket, hol a pázsitban vagy a mohapárnákban, kerek fészekmélyedést készítenek, melybe a nőstény június első napjaiban lerakja 2 szennyes olivzöld alapon barnával foltozott, átlagban 69.21 X 50.84 mm méretű tojását. A Graba által felkeresett fészektelepen körülbelül 50 pár fészkelt. Semmiféle más madár nem fészkel a nagy halfarkas közelében, mert minden madár fél az ilyen veszedelmes szomszédságtól. A hím és nőstény 4 hétig felváltva kotlik a tojásokon, és július elején a legtöbb fészekben barnásszürke pehelyruhában lévő fiókák vannak. Az öregek ellenség közeledtére azonnal a levegőbe emelkednek, éktelen lármával és példátlan vakmerőséggel csapkodnak ellenségükre, s az embertől éppen olyan kevéssé félnek, mint a kutyáktól. Az ember fejére csőrükkel gyakran erős ütéseket is mérnek. Graba szerint a farőiek néha kést tartanak a sapkájuk fölé, melyen a vakmerően rájuk csapó halfarkas felnyársalja magát.

 A fiókákat kezdetben lágytestűekkel, férgekkel, tojásokkal és más hasonlókkal etetik; később hús- és haldarabokat, fiatal madarakat, lemmingeket hordanak nekik. Mikor már kissé önállóakká váltak, szívesen csipegetnek a fészkük közelében termő bogyókból, és mint magam is megfigyeltem, elkapják a folyton körülöttük lebegő és alkalmatlankodó szúnyogokat is.

 Állatkertekben csak igen ritkán láthatjuk a nagy halfarkast. Dán barátaim közvetítésével néhány fiókát kaptam és ilymódon alkalmam volt őket megfigyelni. A többi sirálytól legfeljebb nagyobb mohóságukban és falánkságukban különböztek. A többi madarakkal szemben igen békéseknek mutatkoztak, és éppenséggel nem voltak irígyek, mint ahogy ezt vártam volna. Ápolójukat néhány nap mulva már megismerték, és mutatkozása alkalmával mindig örömmel üdvözölték.

 A nagy halfarkas Magyarországból eddig csak egyetlen egy példányban ismeretes, mely Fiúméban lövetett és a fiúmei főgimnázium gyüjteményébe került.

 A délsarki halfarkas (Megalestris antarctica Less.)

 Ez a madár a fiatal pingvinek legnagyobb ellensége. Hall, ki a Kerguelen-szigeteken megfigyelte, egész bűnlajstromot állított össze viselkedéséről. Szerinte nemcsak sebesült társait, de saját fiókáit is felfalja. Az összes madarakat gyötri röptükben, és e mellett az elvadult üregi nyulakat is fáradhatatlanul üldözi és kitünően vadászik rájuk. Az egyik fészeküreg előtt 6 darab megölt üregi nyulat talált. Még a vadász fegyvere elől is elragadja az elejtett zsákmányt. „Láttam őket – mond a Hall – mikor a Kerguelen-szigetektől 1000 kilométernyire kelet felé albatrószokkal és viharmadarakkal kötekedtek; a viharmadarak rezgő, tiltakozó szólamukat hallatták, az albatrószok pedig egyszerűen a tenger színére ereszkedtek, hogy a további zaklatástól megszabaduljanak”.

 A szélesfarkú halfarkas (Stercorarius pomatorhinus Temm)

 [Régi neve: Lestris pomarinus.]

 A nagy halfarkastól elsősorban abban különbözik, hogy feltűnően meghosszabbodott középső farktollainak vége lapátalakúan van lekerekítve. Fejteteje, fejoldala, dolmánya, szárnya és farka feketésbarna; álla, torka, nyakoldala és egész alsórésze fehér, határozott agyagsárgás árnyalattal; a begy környéke barnás harántsávokkal rajzolt, s ez a rajzolat nyakörvet alkot; az oldalai szintén barnán harántsávozottak; a fehérgerincű kézevezők töve fehér. Szeme barna; a csőr töve kékesszürke, hegye feketés szaruszínű; lába fekete. A fiatal madarak nyakoldalai világos alapon sötéten hosszantcsíkoltak, felsőrészeik haránt sávozottak, nyárstollaik pedig még fejletlenek, illetve csak röviddel érik túl a többi farktollat.

 Hossza a körülbelül 8 cm. hosszú középső farktollakkal együtt 55, kiterjesztett szárnymérete 135, szárnya 35, farka 23 cm.

 A szélesfarkú halfarkú mindhárom északi földrész tundráinak fészkelő madara, mely meglátogatja néha a föld valamennyi tengerét, és így néha Afrika és Ausztrália partjait is.

 A szélesfarkú halfarkas Magyarországot főleg az őszi átvonulása idején szokta meglátogatni, szept., okt. és november hónapokban. Nem éppen nagy ritkaság, de viszont évek múlhatnak el amíg egy-egy (főleg fiatal) példány előfordul. Az első magyar példányt 1841. szept. havában Sáromberkéről szerezte Zeyk Miklós. Főleg a Fertőről ismerjük, aztán a Balatonról, míg a Velencei tavon csak egyszer fordult elő. A Nemzeti Múzeum és Madártani Intézet több példányát őrzi. Gazdaságilag jelentéktelen, mert csekély számban fordul elő, de kétségtelenül káros és mint ilyen, lőhető is.

 A nyílfarkú halfarkas (Stercorarius longicaudus Vieill.)

 [Régi nevei: crepidatus, cepphus]

 Legközelebbi rokonától, a szélesfarkú halfarkastól főleg kisebb nagyságával és rendkivül hosszú, a többi kormánytollakat körülbelül 15 cm-rel túlérő és finom hegyben végződő középső farktollaival, úgynevezett nyárstollaival különbözik. Tollazata vagy egyöntetűen füstbarna, vagy pedig a következő fajéhoz csalódásig hasonló lehet. Hossza a nyárstollakkal együtt 55, kiterjesztett szárnymérete 90–95, szárnya 33, farka 30, illetve 15 cm.

 

*

 A nyílfarkú halfarkas Magyarországon rendkívül ritka vendég, amelyből ezideig csak két példány ismeretes. Az egyiket 1581. okt. 11-én lőtték Jasenak mellett, a másikat 1904. szept. 18-án Lőrizkerévén. Ez a példány a Csató-féle gyüjteménnyel a Madártani Intézetbe került.

 Az ékfarkú halfarkas (Stercorarius parasiticus L.)

 [Régi nevei: crepidatus, buffoni.]

 A halfarkasok legismertebb faja. Jelentékenyen kisebb és karcsúbb, mint a nagy halfarkas és farkának jelentékenyen meghosszabbodott és ékalakban kihegyezett két középső, úgynevezett nyárstollával is kitűnik. Színezete, a fehér vagy sárgásfehér homokfoltot és ugyanolyan torkot kivéve: vagy egyöntetű kormosbarna, vagy pedig felül kormosbarna, torka sárgás, alul szürkésfehér, begye szürke; ez a kétféle színezet azonban kor vagy ivar tekintetében nem játszik szerepet. Szeme barna, csőre fekete, viaszhártyája sötét ólomszürke, lába kékesfekete. Hossza a nyárstollakkal együtt 60, azok nélkül 50, kiterjesztett szárnyainak szélessége 100-110, szárnya 81, farka 18 cm.

 Az ékfarkú halfarkast a család legközönségesebb tagjának tekinthetjük. Szintén az északi tájak lakója; a Spitzbergáktól és Grönlandtól kezdve, le egész Közép-Norvégiáig; Izlandon, a Farői- és az Észak-Skóciai-szigeteken, továbbá Labradoron, Újfundlandon, úgyszintén a Behringi- és Ochotski-tengeren közönséges és télen Európában rendszerint elkóborol az Északi-tenger legdélibb partja mentén lefelé, s a szárazföld belterületére is betéved. A költési idő kivételével az ékfarkú halfarkas csak a tengeren él.

Röpüléséről Naumann joggal mondja, hogy a legcsodálatosabbak és legváltozatosabbak egyike az egész madárvilágban. Gyakran hosszabb időn keresztül sólyom módjára szárnyal tova, majd lassú szárnycsapásokkal, majd hosszabb szakaszon át lebegve, majd meg meredeken felfelé irányított testtel, vércseszerűen szitálva. Az egyik pillanatban szinte bágyadtnak és fáradtnak látszik, a másikban meg: „mintha gonosz szellemektől volna megszállva”, hirtelen és röviden perdül és fordul, fickándozik és csapong a levegőben, miközben a legváltozatosabb és legkülönfélébb mozdulatokat végzi. „Mau”-szerű hangos és sivító kiáltása a páváéhoz hasonlóan hangzik. A párzási idő alatt azonban olyan különleges hangokat is hallhatunk tőle, melyeket csaknem „ének”-nek nevezhetünk, noha azok csak egyszerű, ámbár különbözően hangsúlyozott „je” szótagból állanak. Magatartása a nagy halfarkaséhoz sok tekintetben hasonló: nagyságához viszonyítva az ékfarkú halfarkas ugyanolyan merész, tolakodó, bátor, irígy, kapzsi és prédaleső, mint amaz. A kisebb sirályok éppen úgy félnek tőle, mint a nagy halfarkastól a nagyobb tengeri madarak. De feltűnő módon, rendesen ugyanazon a lápterületen együtt fészkelnek vele a pólingok, szalonkák, csigaforgatók és viharsirályok.

 Az általam elejtettek gyomrában csak apró halakat és lemmingeket találtam. Fészekfosztogatáson ugyan nem kaptam rajta, de a viharsirályokat állandóan követte, kényszerítve őket éppen elfogott zsákmányuk átengedésére. Mindamellett nem a más madaraktól kicsikart zsákmány szolgáltatja táplálékának főrészét. Gyakran láthatjuk a tengerparton is lemmingekre vadászni, vagy a különféle férgeket és bogyókat, és a hullámok által partra vetett tengeri állatokat szedegetni.

 Az ékfarkú halfarkas költés végett május közepén jelenik meg a tundrán. Egy-egy nagyobb lápon 50–100 pár is összeverődik, de minden egyes párnak egy bizonyos meghatározott területe van, melyet fajtársai ellen védelmez. A fészek kis halmocskán áll a lápon. A június közepe előtt ritkán található tojások távolról némileg a szalonkafélék tojásaira emlékeztetnek; átlag 56 mm hosszúak és 40 mm vastagok. Mindkét ivar felváltva kotlik, s a legélénkebb aggodalmat tanusítják, ha fészkükhöz ember közeledik. A takaros fiókák élete hasonló módon folyik le, mint a rokonfajoknál.

 Az északi ember ugyan nem valami nagy barátja az ékfarkú halfarkasnak, de nem is zaklatja, ámbár csak azért, mert vadászatával a ránézve hasznos többi madarakat nem akarja költésükben zavarni. Tojásait éppoly szívesen fogyasztják, mint a sirálytojásokat és jóízre nézve nem is állanak ezek mögött.

 Az ékfarkú halfarkas Magyarországon szintén a ritkább átvonulók közé tartozik; főleg ősszel található, kétségtelenül azonban a leggyakoribb halfarkasfaj, amely szinte évenként előfordul a Fertőn és Velencei tavon, de kerül belőle az Alföldön, Erdélyben és a Felvidéken is. Gazdasági szerepe jelentéktelen.

 2. Halászsirály

Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète

Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète

Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète

Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète
Goéland ichthyaète

 Az ebbe a nagyobb csoportba tartozó madarak csőrén nincs viaszhártya, a karmok gyengék vagy csak mérsékelten erősek s a vakbél sokkalta rövidebb, mint a halfarkasoknál. A csoport zöme mintegy 45 faj, a sirálynemzetségbe tartozik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.