Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hattyú

2009.10.15

http://www.thesecret.hu/files/Hattyu2_800.jpg

A HATTYÚK ÉLETMÓDJA

A hattyúk életmódja nagyjából azonos, így az alábbiakban az énekes hattyú ismertetésére szorítkozom.

Észak-Európában nem ritka, miként egész Észak- és Közép-Ázsiában sem, egészen a Behring-szorosig; Izland felől alkalmilag Grönlandba is eltéved. Vonulásán minden télen érinti Afrika északi részeinek tavait. Spanyolországba ritkán kerül, de legalább annyiszor, mint rokonai. Keleten már nagyobb számban telel, így Közép-Oroszország minden alkalmas taván, folyamtorkolatainál, miként Dél-Európa sós és Közép-Szibéria tavain is. A Keleti-tenger partjain már októberben megjelennek, Németország közepén november és decemberben vonulnak át lefelé és február–márciusban visszafelé.

Bájban és kecsességben a néma hattyú határozottan elmarad a bütykös mögött. Nyakát ritkán görbíti oly tetszetősen, mint amaz, hanem meredekebben és egyenesebben tartja, úszás közben azonban így is szép látványt nyujt. Ellenben nagyon előnyösen tér el erőteljes és aránylag jóhangzású szavával, amelyet különben messziről kell hallanunk, hogy – miként az izlandiak – harsonák és hegedűk hangjához tehessük hasonlóvá. A közönséges kiáltást Naumann nagyon találóan „killklii”, a szelíd hangot „ang” szóval festi. E hangok közelről érdesen és kissé túlerősen hatnak; de meglehet, hogy kellemesebbek, ha messziről és nagyobb társaságtól egyidejűleg érkeznek fülünkbe. Pallas ezüstharangokéhoz, Faber pedig távoli harsonákéhoz hasonlítja ezeket.

Faber még inkább kiemeli szépségét e madár mélabús kiáltásának, amelyeket akkor hallat, amikor a jégkéreg a tengerpart csekély vizeit már elzárta s a hattyúk a mély vízre szorultak. Hosszú téli éjjeleken át hallgatta ezeket a sokszólamú panaszhangokat, amelyeket majd harangok, majd fúvóeszközök hangjához hasonlít. „Ez a sajátságos ének valóra váltja a mondának tartott hattyúdalt, amely e szép madaraknak gyakran valóban haláléneke; ha ugyanis a mély vízben nem képesek táplálékukat elérni, az éhségtől csakhamar annyira elbágyadnak, hogy nem bírnak már melegebb tájakra szállani és gyakran a jég közé fagyva, haldokolva vagy holtan találhatók. De panaszos szavukat életük bezártáig hallatják.” Ezek az adatok valódi mértékére vezetik vissza a hattyúdal mondáját.

E hattyú főképpen növényi táplálékon él; gyökerekből, hajtásokból, levelekből, magvakból és gyümölcsökből. A lakóhelyével szomszédos gabonafélékre is kilátogatva, a szemes termést, legszívesebben az árpát és zabot fogyasztja. Felkeresi a közben lehullott makkot és gyümölcsöt, kivált a szilvát is. Nem veti meg a vízi rovarokat és álcákat, a kisebb lágytestűeket és fiatal békákat sem, csupán a halat nem látszik kedvelni.

Valamennyi hattyúfaj közt talán ez a leghevesebb és legcivakodóbb; legalább is észleltem, hogy a vele közös tóban tartott bütykös hattyúkat nagy harcok után rendesen elűzte. A vadásztól nagyon ügyesen óvakodik, miért is vadászata mindenkor nagyon nehéz. Fiatalon felnevelve nagyon megszelídül.

Finnország, Észak-Oroszország, Közép-Szibéria és Izland mocsarain meglehetős nagy számban fészkel. Grönlandban csak ritka vendég. Németországban is költ egy-egy pár, de mindig csak kivételesen. Ha közös vizen fészkelnek, minden pár elhatárol bizonyos területet, melybe nem engedi a másikat behatolni és vele végsőkig harcol. A nagy, majd valamilyen szigetecskén fekvő, majd úszó fészek vízi növényekből készül és pihével van kissé bélelve. Április végén vagy május elején található benne az 5–7, átlag 114×72 mm méretű, szennyes sárgásfehér tojás, melyből július első napjain kelnek a fiókák. A hím Faber szerint gyakran a fészken ül a kotló mellett, a nélkül azonban, hogy a tojásokat melengetné.

Valamennyi északi nép erősen vadássza ezeket a hattyúkat. Legszomorúbb reájuk az az idő, mikor teljes vedlésben vannak és evezőtollaik legnagyobb részét elveszítik. Ilyenkor csónakokról könnyűszerrel bottal ütik őket agyon. Az öregek és fiatalok ezidőtájt nagyon kövérek és kivált az utóbbiak húsa egészen tűrhető.

A feketenyakú hattyú (Cygnus melanocoryphus Mol.)

Feketenyakú hattyú

Feketenyakú hattyú

Családjának külföldi tagjai közt a legszebb. Jellemzi a faroktőig alig érő rövid szárny és a csak 18 tollból álló farok. Tollazata fehér; feje a fehér szemöldöksáv kivételével, továbbá nyakának kétharmad- vagy háromnegyedrésze fekete. Szeme barna, csőre ólomszürke, hegyén sárga, bütyke és csupasz kantárrésze vérvörös. Hossza mintegy 100, szárnyhossza 40, farokhossza 20 cm. A fiókák fehér pehelyruhában bújnak ki, rendkívül gyorsan nőnek és már az első őszön annyira hasonlók a szüleikhez, hogy alig különböztethetők meg.

Elterjedése Dél-Amerikára szorítkozik, Dél-Perutól a Falkland-szigetekig és innen a keleti part mentén a brazíliai Santosig. Tartózkodási helye az évszak szerint változik. Ősszel és tavasszal kis társaságokban látható Buenos Aires városa felett szállva, ősszel észak felé, téli szállására vonulóban, tavasszal délfelé, fészkelőhelyére iparkodva. Viselkedésében nem sokban különbözik északi rokonaitól; tartása azonban kevésbbé kecses, mint a bütykös hattyúé; úszás és menés közben egyenesebben tartja magát, miáltal némileg a ludakra emlékeztet. Repülését könnyednek és szépnek mondják.

A XIX-ik század közepe óta kerülnek e hattyúk élve állatkertjeinkbe és kellő ápolás mellett kitartók is. Az énekes hattyúk módjára viselkednek, de gyönge hangjaikat csak ritkán hallatják. Egyes helyeken szaporítottak is.

A fekete hattyú (Chenopsis atrata Lath.)

Alakjának szépsége és mozdulatainak bája tekintetében vetekszik a bütykös hattyúval. Törzse nagyon megnyúlt, nyaka aránylag még a bütykös hattyúénál is hosszabb, feje kicsiny és formás, csőre mintegy fejhosszúságú és bütyöktelen. Tollazatának egyöntetű barnásfekete színétől, mely csak a tollszéleken feketeszürkébe átmenő és csak alsó testoldalán kissé világosabb, pompásan üt el az elsőrendű evezők és a másodrendűek javarészének vakító fehérsége. Szeme skarlátvörös, kantárja szegfűvörös, csőre élénk kárminpiros; a felső káva hegye előtti szalag és a két káva hegye fehér; lába fekete. A bütykös hattyúnál valamivel kisebb termetű.

Cook ezt a már 1689 óta ismert hattyút gyakran találta Ausztráliának általa látogatott partjain; ma már tudjuk, hogy bár néhány helyről kiszorult, Dél-Ausztrália és Tasmánia minden alkalmas taván, tócsáján és folyóján előfordul. A belterület kevéssé járt helyein még bámulatos tömegekben mutatkozik, Bennett szerint ezres seregekbe tömörülve; ott oly kevéssé is vad, hogy könnyű szerrel bármennyi elejthető. A téli hónapokban Dél-Ausztráliában jelenik meg és ott a nagyobb tavakon és mocsarakon eloszolva rendesen kisebb társaságokban, talán családonként él együtt. Gould szerint október és január közt szaporít; ő januárban talált frissen lerakott tojást és december közepén pelyhes fiókát. Mindenféle mocsári és vízi növényből nagyra halmozott fészke miként az északi fajoké is, majd valamilyen apró szigeten, majd a vizen nyugszik. Fészekalja 5–7, szennyes zöldszürke, 11 cm hosszú és 7 cm vastag tojásból áll. A fiókák szürkés vagy koromszínű pehelyruhában bújnak ki. A fekete hattyú, kivált párzása idején, gyakran hallatja tompa, trombitaszóhoz hasonló hangját. Egy mély és gyenge hangra egy magasabb fütyülő kettőshang következik; ezeket nagy erőlködéssel, messzire kinyujtott és csaknem a vízig eresztett nyakkal hallatja. Civakodó természetében rokonaihoz hasonló. Bár már úsztában is kivált ékessége a vizeknek, igazi pompáját röptében, vakítófehér szárnytollainak érvényesítésében fejti ki. Többedmagával vagy megtört ferde vonalba, vagy hurokvonalba rendeződve repül.

Ausztráliában, sajnos, erősen üldözik e szép madarat. Elszedik a tojásait, majd pedig vedlése idején ejtik el tömegesen, mikor repülni nem tud. Ilymódon már számos vidéken kiirtották. Fogságban való tartásra éppoly alkalmas, mint rokonai, a mi telünket is jól bírja, igénytelen. A Bodinus által vásárolt pár fogságban több mint 50 fiat nevelt fel.

http://www.stifolder.hu/wp-content/07nov/egy_hattyu_nyaka.jpg

Vadludak

Vadludak

November utolsó hétvégéjén, 27-28-án érdemes kilátogatni a tóhoz, ahol nem csak a madárvonulás páratlan jelenségét kísérhetik végig, a IX. Tatai Vadlúd Sokadalom változatos programot kínál családoknak, természetbarátoknak, kicsiknek, nagyoknak, a természet, a csillagok és a madarak iránt érdeklődőknek, valamint a profi madarászoknak egyaránt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.