Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TAVASZVÁRÓ VERSEK

2010.04.05


Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de -
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!




HÓNAP SOROLÓ

Januárban hull a hó,
fehér bársony – takaró.

 

Februárban hó – csatázhatsz,
havas hegyet is megmászhatsz.

 

Márciusban – hogyha lehet,
temethetjük már a telet.

 

Április még bolondos:
zöld rügyekre fagyot hoz.

 

Májusban az eper érik,
kisgyerekek mind azt kérik.

 

Júniusban itt a nyár,
nyaralunk a nagyinál.

 

Július már jó meleg,
strandoljatok gyerekek!

 

Augusztusban táborozunk,
erdő mellett sátorozunk.

 

Szeptemberben iskola,
kapd a táskád, menj oda!

 

Októberben diót verünk,
belőle jó bejglit sütünk.

 

Novemberben hűvös szelek
tépdesik a leveleket.

 

Decemberben itt a tél,
kis cinege enni kér.

Mentovics Éva

KÉSIK A TAVASZ

 

 

                                                             Tavasszal a három barát:

Sándor, József, Benedek -
telipakolt három zsákot,
s cipelte a meleget…
 

Minden évben így volt eddig,
de most – lássatok csodát –
szőrén – szálán felszívódott
ez a három jó barát.

 

Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek -
nem hozott az idén semmit…
de főként nem meleget.

 

Fogunk vacog, ázunk, fázunk,
didereg a sok madár…
minden felnőtt, minden gyerek
három teli zsákra vár.

 

Nézegetem a naptárat:
Sándor, József, Benedek…
elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek.

Mentovics Éva

 

HOVÁ FUTSZ, TE KIS PATAK?

 

- Hová futsz, te kis patak?
- Oda, ahol hívnak, mézillatú réteken pipacsmezők nyílnak.
- M’ ért csobogsz ily sebesen?
- Hamar odaérjek, megitassak mindenkit, akik inni kérnek.
- Ki iszik a partodnál?
- Szomjas, fáradt vándor. Amikor csak vizet kér, megitatom bárhol.
- Hová sietsz azután?
- Bejárom a Földet. Végül majd a tengerben megpihenek csöppet.

Mentovics Éva

 

KIBÚJÁS, VAGY BEBÚJÁS?

 

Barlangjának sötétjéből
barnamedve kitekint.
Körül kémlel: – jó idő van?
Süt már a Nap idekint?

 

Hogyha a szél havat hord még,
egyértelmű, nem vitás:
visszafekszem a vackomba,
korai a kibújás.

Mentovics Éva

 

KISÜT A NAP…

 

Kisüt a Nap, fogy a hó,
eltűnik a takaró.
Illatozik a virág,
zöldbe borul a világ.

 

Füstifecske csicsereg:
- Megjött már a kikelet!
Kelepel a gólya pár:
- Mehetünk a tóra már.

Mentovics Éva

 

 

TAVASZI SZÉL

 

Friss, bohókás tavaszi szél,
már régóta vártunk rád.
Kergesd el a hófelhőket,
had borítsák Alaszkát!

 

Fújd el őket jó messzire,
had élvezzük a Napot,
s hozz be a kis szobácskánkba
friss, tavaszi illatot!

Mentovics Éva

 

MIT CSINÁL A SZÉL?

 

Mit csinál a szél tavasszal?
Hófelhőket nem marasztal.
Bárányfelhőt repít hozzánk,
megsimítja sápadt orcánk.

 

Mit csinálhat a szél nyáron?
Vígan nyargal hét határon.
Tarka réten – jót kacagva –
sárkányt repít a magasba.

 

Mit csinálhat a szél ősszel?
Nem éri be most félgőzzel.
Fodrozza a vizek habját,
leszakajt egy érett almát.

 

Mit csinálhat a szél télen?
Havat hord, hogy vállig érjen.
Megpörgeti, felrepíti,
majd buckákban elteríti.

Mentovics Éva

 

TAVASZTÜNDÉR

 

Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

 

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

 

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.

 

Mentovics Éva

VARJÚDOMBI VARJÚHÁZ

 

Varjúdombi varjúház:
kevély varjú ott tanyáz.
Kárálgatva kesereg -
kevés vacsora felett:

 

- Hol van már a forró nyár,
mikor ezer étel vár?
Vagy az őszi avaron:
érett magvak – egy halom…

 

Legyen vége már a télnek,
hol hó alatt keresgélek.
Vidám tavasz, várva várlak,
adj utat a forró nyárnak!

Mentovics Éva

 

 

Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon

 

Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.

 

Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.

 

Nyilt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.

 

Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.

 

 

 

Dsida Jenő: Tavasz kezdetén

 

Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
Tör ki belőlem.

 

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
Írt sebeimre.

 

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok.

 

1924

 

 

Juhász Gyula: Megint tavasz...

 

Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

 

Repül, de már nem várják szívesen
Az ifjak és a vének kedve sem
Derül reája s úgy borul föléje
Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.

 

Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
Ne csalj, színek és fények orgiája!
Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
Én akkor is még múltak májusában
Emlékek orgonáit tépve járok.

 

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

 

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

 

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

 

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

1924

 

 

Tóth Árpád: A tavaszi sugár

 

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén,
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltünt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott...

 

1934

 

 

Áprily Lajos: Mennék eléd

 

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

 

 


 

Csukás István: Tavaszi vers

 

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kék szemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

 

 

Áprily Lajos: Március

 

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.