Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ezüstfülü napmadár

2011.08.07

Fájl:Silver-eared mesia cropped.JPGFájl:Mesia3.jpg

Tápláléka rovarokból,gyümölcsökből áll és magvakból áll.

Kínában a tollas élőlények királyaként tisztelték, s a Nap, az élet, továbbá a halhatatlanság szimbóluma volt. A csá-szárnő madara. A kínai főnix – a feng-huang - olyan ma-dár, amely fácán alakú, színes a tolla, csodálatos énekkel és tánccal szórakoztatja az isteneket és uralkodókat. Ahol feltűnik, békét hoz a népnek. Voltaképpen a világmindenség női princípiumának jelképévé vált. A főnix békét, boldogságot jelent, a házassági szövetség hatásos szimbóluma. Egy háromlábú vörös főnix a déli égtáj Napszimbóluma.
Mint Napszimbólum a tudás, a tanítás, a gyógyítás, az alkotás, a teremtés szimbóluma is, valamint a ciklikusságnak, az újjászületésnek és a regenerációnak megjelenítő-je.
A főnix-madár, a pálmafa (phoenix) és Főnícia elnevezése egy tőről ered, sőt a forró szél, a főn is.
Az európai középkor úgy tudta, hogy a főnix Indiából vagy Arábiából származik, fajtájának egyedüli példánya ötszáz évente elrepül a libanoni cédrusokhoz, majd az ott beillatosított szárnyaival Héliopoliszba repül, s egy oltáron illatos füvekből fészket rak, mely aztán saját teste melegé-től lángra lobban, majd ezen a tűzön elég, hogy harmad-napra hamvaiból újjászületvén, visszarepüljön hazájába. Mindez azt szimbolizálja, hogy a teremtő szellem felszár-nyalásának előfeltétele a korábbi létformák tökéletes el-hamvadása.

http://www.idre.hu/forum/userpix/10_pr3_1.jpghttp://csincsilla.lapunk.hu/tarhely/csincsilla/kepek/2594280510_be6ebb1da9.jpg



 

 

Elterjedés: a Himalája nyugati részétől Burmáig, Asszám, Észak-Vietnám, Dél-Kína,; betelepítették Hawaiira; 6 alfaja ismert.

 

 

 

 

Élőhely: fás területek.

 

 

 

 

Fészekalj: 3-4 világos zöldesfehér, a vastagabb vége felé szürkésbarna és lila foltos tojás.

 

 

 

 

Kotlási idő: 14 nap, mindkét nem kotlik.

 

 

 

 

Kirepülési idő: 14 nap.

 

 

 

 

Átlagos élettartam: 10 év.

 

 

 

 

A nemek megkülönböztetése: tojó: halványabb tollazat, a csőr tövétől kiinduló kantár szürkés; csak a hím énekel.

 

 

 

 

Fiatal egyedek: fakóbb tollazat.

 

 

 

 

Méret: 15 cm.

 

 

 

 

Félénk madár, a nyílt mezők helyett leginkább a fákkal sűrűn benőtt vidékeket részesíti előnyben. Kis csapatokban él, amelynek tagjai a tenyészidőszakban párokra oszlanak. Csésze alakú fészkét, moha, gyökerek, száraz levelek és növényi szárak felhasználásával sűrű bozótba rakja. Fogságban egy félig nyitott fészekodú belsejébe helyezzünk a kanárik által is kedvelt, kosár alakú fészekalapot, de önállóan is épít fészket. Az odút a röptető egy félreeső sarkában akasszuk, amelyet dús növényzet mögé rejtünk. A teljes nyugalom létszükséglet, de még így sem minden pár költ. A röptetőben csak néhány hasonló méretű magevőt és néhány szövőmadarat tartsunk. A kisebb testű madarakat ugyanis folyamatosan terrorizálja, a fészküket szétcincálja, a fiókáikat elpusztítja.
Minimális kalitkaigénye legalább 75x45x65 cm, áradozó éneke és csodás tollazata még a legmegrögzöttebb madárgyűlölőt is lenyűgözi! Egy kalitkában vagy röptetőben csak egy párt tartsunk, különben veszekszenek egymással. A hím és a tojó folyton törleszkedik egymáshoz, gyengéden tisztogatják egymás tollát, éjszaka pedig szorosan egymás mellett alszanak, a szárnyuk ilyenkor gyakran a máik vállán nyugszik.
Gyorsan szelídül, és gazdája kezéből felcsippenti a lisztkukacot vagy hangyabábot. Lisztkukaccal csak a tenyészidőszakon kívül kényeztessük (lásd az étrendnél), ekkor a költő és nem költő párok egyaránt kaphatnak belőle.
Huzattól mentes, zárható és fűthető védőházikóban odakint is átteleltethető. Augusztus-szeptemberben vedlik.

 

 

Étrend: többfajta köles, fürtös köles, fénymag, mák, kendermag, reszelt főtt tojás, hangyabáb, bogyók, banán, alma vagy körte, néhanapján vízbe áztatott kenyér, zúzott kagylóhéj, spenót, tyúkhúr. Lisztkukacot csak a tenyészidőszakon kívül adjunk, különben a szülők kidobják a fészekből a tojásokat vagy a fiókákat. Mindennap legyen előttük friss ivó- és szobahőmérsékletű fürdővíz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.